Szombat este elindult az alaptáborból, és megkezdte a csúcstámadást Suhajda Szilárd, aki – a tervek szerint – május 24-én mesterséges oxigén és teherhordók alkalmazása nélkül érne fel a Mount Everest 8848 méter magas csúcsára.
05.25 00:15
Frissítés: csütörtök éjjel Pintér László hegymászó szakújságíró azt írta, jelenleg a helyzet tisztázása köti le minden erejüket.
Tisztelettel kérünk benneteket, hogy legyetek türelemmel, minden apró részletet pontosan azért nem közölnek, mert felesleges találgatások táptalaját képezik. A Szilárdhoz közel állóknál aligha várja bárki jobban a híreket, ezt a hazai bázison is tudják
– írta.
Amit lehet tudni: Szilárd műholdas követője egészen nagy kihagyásokkal dolgozott a csúcstámadás során. A legutóbbi jelzés szerint 19:30-kor 8795 méter magasan járt, a Hillary-lépcsőnél, és felfele mozgott. Ez 50 méterre van szintben a csúcstól, de adott esetben ez akár több órás mászás is lehet. Jeladója azóta nem küldött több jelet, és ő más módon sem jelentkezett.
Pintér László szerint ez önmagában nem kuriózum, hiszen a tavalyi Lhoce-mászása alkalmával két napig fogalmuk sem volt, merre jár, mi van vele, a csúcsról sem jelentkezett, miközben ő azt gondolta, hogy itthon premier plánban követjük a haladását a nyomkövető alapján.
Abból indulunk ki, hogy attól, hogy mi nem látjuk a nyomkövetője adatait, ő még ereszkedik lefelé szépen lassan a hegyről. Hogy miért nem működik a jeladó, arról nincs információnk és találgatni sem szeretnénk
– magyarázta a szakértő.
Pintér László megerősítette, hogy Suhajda Szilárd az általában megszokotthoz képest nagyon későn volt nagyon magasan, és hosszú ideje van úton. Ennek ellenére bíznak a visszatérésében. Mint közölte, Szilárd ügynökségétől megkértek két serpát, hogy menjenek fel elé a 4-es táborba, hogy amikor reggel remélhetőleg oda leér, folyadékkal tudják őt várni.
“Ez nem mentőakció” – szögezte le Pintér, és arról is írt, hogy párhuzamosan több ügynökséggel is felvették a kapcsolatot, hogy ki az, akire még esetleg információszerzés vagy akár segítség kapcsán számítani lehet.
“Egyelőre várjuk a reggelt, és várjuk a remélhetőleg pozitív híreket” – olvasható a tájékoztató végén.
05.24. 23:30:
A hegymászó Facebook-oldalán utoljára szerda délelőtt jelent meg frissítés, ebben azt írták, hogy Szilárd nemrég bejelentkezett műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból. Fizikailag és mentálisan is jól van, továbbra is úton a Mount Everest 8848 méteres csúcs felé, és ehhez 3-4 órára lesz szüksége.
A 3-4 óra viszont már rég letelt, újabb frissítés szerda késő estig nem érkezett.
Ez az eddigi utolsó híradás Suhajda Szilárdról:
A Kyocera Everest Expedíció 2023 részeként a magyar hegymászó tiszta másszással akarja elérni a csúcsot, amely magyar állampolgárnak még nem sikerült – közölték.
A Mount Everest palack nélküli megmászása világviszonylatban is kiemelkedő teljesítménynek számít: a sikeres mászások nagyjából 2 százaléka történik így, nem hiába emlegetik úgy, mintha olimpiai arannyal érne fel a hegy “sportszerű” megmászása – olvasható az expedíció tájékoztatójában.
Suhajda Szilárd március 23-án utazott Nepálba, ahol az első két hétben előakklimatizálódott, majd az alaptábor elérése után három akklimatizációs kört teljesített a hegyen. Ennek során érintette a Mount Everest Genfi-sarkantyú nevezetű pontját, amely 7900 méteres magasságban található. Indulása óta mintegy két hónap telt el: szervezetét mostanra szoktatta hozzá a légnyomás változása okozta oxigénszegény környezethez. Az akklimatizáció nagyjából másfél hónapot vett igénybe.
A tájékoztató idézi Suhajda Szilárdot, aki azt mondta, most van legközelebb az Everest csúcsához. Félek, ugyanakkor boldog izgatottsággal várom az indulásom: a “rajtvonal” – a 4-es tábor, ahonnan kezdetét veszi a konkrét csúcsmászás – még messze van, addig bármi történhet – mondta a hegymászó, hozzátéve: nagyon bízik a jó szerencsében és úgy érzi, a felkészülése és az eddigi befektetett munkája nem múlhat el siker nélkül.
“Szerencsés vagyok, hogy a családom és barátaim, támogató partnereim, sőt, egy egész ország mellettem áll. Úgy érzem, mindenkiért mászok most! Készen állok!” – hangoztatta a hegymászó.