13 éves gyereket rabolt ki Debrecenben

13 éves gyereket rabolt ki Debrecenben

Rendőrség

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre, miszerint a 13 éves fiát kirabolták 2024. augusztus 6-án Debrecenben. A járőrök és a nyomozók nem sokkal később a helyszínre értek, és azonnal megkezdték az adatgyűjtést. Mint kiderült, egy férfi követte a fiatalt, majd megfenyegette és erőszakosan pénzt követelt tőle.

A sértett több mint 4000 forintot adott át a konyári lakosnak, aki ezt követően elmenekült. A fiú által adott leírásnak, és a rendőrök gyors intézkedésének köszönhetően rövid időn belül elfogták, majd előállították.

A nyomozók a 20 éves férfit kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság augusztus 8-án elrendelt. Rablás bűntett miatt kell felelnie.