A 24.hu az Interfaxra orosz hírügynökségre hivatkozva arról számolt be, hogy Szentpéterváron egy társasház 14. emeletéről esett ki Alekszandr Kaganszkij vezető orosz biológus, aki életét vesztette a zuhanás következtében.
A cikk szerint egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint a 45 éves férfi a barátját látogatta, amikor tisztázatlan körülmények közepette lezuhant. A meg nem erősített információk szerint Kaganszkij összeveszhetett a házigazdával, majd öngyilkosságot követett el, egy szemtanú legalábbis ezt állítja. Ám a Interfax szerint a lakás tulajdonosa tagadja, hogy konfliktus történt volna a kutatóval és azt mondta, hogy a barátja öngyilkos lett.
Az orosz hírügynökség szerint egyelőre még nem adtak ki hivatalos információt az esetről.
“A kutató-biológus a vlagyivosztoki egyetem orvostudományi központját vezette, és szentpétervári laborokban is dolgozott. Szoros kapcsolatokat ápolt az Edinburgh-i Egyetemmel, ahol korábban tizenhárom évig kutatott. Fő területe a rák elleni gyógyszer kifejlesztése volt, de a koronavírus elleni orosz vakcina kidolgozása is részben az ő nevéhez fűződik”
– olvasható a cikkben.