Friss fejleményeket közölt a szlovák hatóság Simsik Cynthia kézilabdázó halála ügyében.
Mint arról beszámoltunk, 31 éves korában elhunyt Simsik Cynthia, a DVSC korábbi játékosa, aki másfél szezon alatt 38 mérkőzést játszott a Loki színeiben.
A fiatal nőt napok óta keresték, majd nagymegyeri otthonában találták meg a holttestét – számolt be a Sportál.
A Startitup információi szerint a nő holttestét egy műanyag zsákba tekerték, már legalább öt napja halott volt.
Az elhunyt kézilabdázó édesapja a szlovák lapnak elmondta, hogy egy levelet kapott a lányától, melyben leírta, véget akar vetni az életének. A férfi számára azonban úgy tűnt, az üzenetet nem a lánya írta.
Először lánya nagymegyeri házához ment, ott csak Cynthia párját találta. Együtt indultak el keresni a lányt, végül a holttestet öt nappal később találta meg a rendőrség abban a nagymegyeri házban, ahol édesapja először kereste.
Az édesapa szerint Cynthia párja a rendőrségnek azt állította, hogy a nő felakasztotta magát, amikor ezt észrevette, megijedt, ezért fóliába csomagolta a holttestet, majd a háznál lévő homokozó alá rejtette, majd később visszavitte a házba.
Előzmény: