A vártnál is jobbak az első benyomásai a magyar labdarúgó-válogatottról a honosított Callum Stylesnak, aki csütörtökön a szerbektől elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával mutatkozott be.
“Nagyon jól fogadtak a társak, így eddig csak pozitívumokról tudok beszámolni. Még annál is jobb a helyzet, mint amire számítottam. A körülmények kiválóak, a stáb profi, a csapat erős” – mondta az MTI érdeklődésére az angol másodosztályban szereplő Barnsley középpályása a szombati telki sajtótájékoztatón.
A 22. születésnapját hétfőn ünneplő játékosnak saját bevallása szerint erősségei közé tartoznak a távoli lövések, amit próbál is fejleszteni, éppen ezért gyakran el is szokta vállalni a mérkőzéseken. “Középső középpályásként tekintek magamra, de gyakran játszom bal oldali szélsőt is, ahogy például Szerbia ellen is. Az edző döntése, hol szerepeltet, otthonosan mozgok több poszton is” – mondta Styles, aki örökké emlékezetesnek nevezte azt a pillanatot, amikor a stáb magához hívta a becserélése előtt, illetve a pályára lépés pillanatát is.
A magyar válogatott kedden – közép-európai idő szerint – 20.45-től az északír csapat vendége lesz a belfasti barátságos mérkőzésen. Styles a keddi ellenféllel kapcsolatban azt emelte ki, hogy Észak-Írország együttese egységes és nagyon kevés gólt kap.
“Vegyes érzéseim vannak, mert bár jól játszottunk, mégis kikaptunk” – mondta Gazdag Dániel, aki szintén csereként kapott lehetőséget Szerbia ellen. “Belfastban más típusú ellenfelünk lesz, amely ellen többet kell birtokolnunk a labdát és kreatívabb támadójátékot kell produkálnunk”. A Philadelphia Union középpályása úgy vélte, kifejezetten jó közeg fogadta az újoncokat, így Stylesnak is gyorsan sikerült beilleszkednie, annak ellenére, hogy nem beszél magyarul.