A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában.
A Wembley Stadionban rendezett mérkőzésen Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Sallai Roland büntetőjével a 24. percben került előnybe, a házigazdák pedig a 37. percben egy pontrúgást követően John Stones révén egyenlítettek.
A nemzeti együttes az Évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6-3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában. Azóta nyolcszor vereséggel tért haza a szigetországból.
Az I csoportban Magyarország a nyolcadik fordulóban a negyedik helyen áll, és egyenes ágon már nincs esélye elérni a vb-t.
A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot.
A szurkolók most sem bírtak magukkal, az angol rendőröknek kellett rendet tenniük a magyar szektorban.