A 20 éves, gólerős támadó 2024 nyaráig írt alá – közölte a dvsc.hu.
Bárány Donát az NB II-es szezonban eddig 15 meccsen 10 gólt szerzett.
Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a DVSC-nél bíznak bennem. Már korábban is elmondtam, hogy gyerekkori álmom volt a Loki felnőttcsapatában szerepelni, ez megvalósult, és most hosszabb távra is tervezhetünk. Azon leszek, hogy ezután is azt a csupaszív, motivált teljesítményt nyújtsam, mint az eddigi mérkőzéseken
– nyilatkozta a klub honlapjának a fiatal csatár.
Fotó: dvsc.hu