Nagy Sándor sérülése miatt Tomas Kosicky lett a Loki első számú kapusa, és nem is okozott csalódást. Sőt, bravúrok sorozatát mutatta be az előző három meccsen, jutalmul elnyerte a Loki nem hivatalos szurkolói blogján a november legjobbja címet – a drukkerek 36 százaléka szavazott rá.
Kosicky a Honvéd elleni hazai meccsen is jól védett, ám akadtak olyanok is a nézőtéren, akik valamiért orroltak rá. Bényei Balázs, a DVSC jobbhátvédje dühös Instagram-bejegyzéséből tudjuk mindezt:
A csapat és szurkolói egymásért – mindig ezt gondoltam. De az utóbbi időkben hétről-hétre csalódnom kell. Elfogadhatatlan számomra, hogy gyűlölködő, esetenként rasszista megnyílvánulással kelljen szembesülnie bárkinek – főleg a saját csapata szurkolóitól. Ugyanazon csapat részei vagyunk, legyünk bármilyen nemzetiségűek, tartozzunk bármely felekezethez, vagy legyen a bőrünk bármilyen színű!
Nagyon szomorú, hogy így viselkedtek egy társunkkal szemben. Szégyellje magát mindenki, aki ebben részt vesz, én azt teszem miattatok!
Tomas Kosicky velünk!
Hajrá DVSC!
– írta Bényei. A posztot több csapattárs is lájkolta.
Ami tény: a szurkolók ezzel a transzparenssel üzentek a sérült Nagy Sándornak: “Nagy Sanyi velünk!”.
Kosicky-re esetleg amiatt orrolhatnak páran, hogy év elején egy interjúban pályafutása leggyengébb állomásának nevezte a magyar NBI-et. Volt némi huzavona is körülötte, először távozott a csapattól, majd mégis visszatért.
Maradni akartam, jól éreztem magam, jóban voltam a társakkal, a csapatnak is ment a szekér. A másik fél is érdeklődést mutatott, megegyeztünk a részletekről, de nem írattak velem alá szerződést. A papírnak már két napja meg kellett volna érkeznie hozzám, ezért beszéltem a sportigazgatóval. Kiderült, a tulajdonos meggondolta magát
– mondta Kosicky a szlovák Tablet Tv-nek.
Azt is hozzátette, azokból a bajnokságokból, amelyekben ő játszott, az NB I a leggyengébb, de egyértelműen fejlődik.