Nagy hibát követnénk el, ha könnyű mérkőzésre számítanánk a Kukësi ellen – vélekedett a DVSC labdarúgócsapatának vezetőedzője a csütörtöki Európa-liga selejtezőt megelőző szerdai sajtótájékoztatón.
Herczeg András elmondta: a szakmai stáb az albán együttes öt mérkőzésének felvételét látta, és ezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Kukësi jó csapat.
“Játékosai labdabiztosak, jól cseleznek, és az egy az egy elleni párharcokban is eredményesek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az ellenfélnél jelentős változások történtek az elmúlt hetekben. Az albán csapattól három játékos távozott, köztük a házi gólkirály mozambiki Reginaldo, miközben négy új labdarúgó csatlakozott a kerethez.
“Elképzelhető, hogy az új igazolások miatt az eddig alkalmazott 4-4-2-es felálláson változtat az ellenfelünk, de mi elsősorban a saját játékunkat szeretnénk játszani, dominálni akarunk”
– emelte ki Herczeg András.
A csapat felkészülését illetően a tréner közölte: teljes kerettel csak az utóbbi három hétben tudtak készülni, az új igazolások pedig 10-12 napja kapcsolódtak be a közös munkába. A támadósorba érkezett játékosok – a kameruni Bouoli Effa, a nigériai Garba és a szerb Trujic – jó benyomást tettek rá az eddigi edzéseken, de mindhárom játékosnak van még lemaradása a többiekhez képest, elsősorban erőnlétileg. A számszerű eredményre vonatkozó kérdésre hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a DVSC ne kapjon gólt, és legalább egyet rúgjon.
A jegyeladások alapján a mérkőzésen minimum fél ház várható, ami Herczeg András szerint azt jelzi, hogy
Debrecenben újra fociláz van.
“A közönség újra a csapat mögött áll, szeretnénk, ha ez a támogatás a Kukësi elleni két meccs után is megmaradna. Ezért is fontos lenne, hogy kiharcoljuk a továbbjutást
– fogalmazott.
A DVSC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a középpályás Bódi Ádám, ugyanakkor több olyan játékos szerephez jut majd, akinek ez lesz az első nemzetközi mérkőzése. Herczeg András szerint azonban ez inkább plusz motivációt jelent nekik.
A párharc első mérkőzése 19 órakor kezdődik csütörtökön.
Az albánok jó eredmény elérésben bíznak Debrecenben
Az albán FK Kukësi labdarúgócsapatának vezetői, játékosai bíznak abban, hogy jó eredményt érnek el a DVSC elleni Európa-liga selejtező első, csütörtöki mérkőzésén.
Ernest Gjoka vezetőedző a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: a Debrecen nagyobb múltú csapat, mint a Kukësi, ezért megtisztelőnek tartja, hogy ellene játszhatnak.
“A csütörtöki mérkőzésen azonban nem a két együttes történelme számít majd, hanem a jelenlegi forma”
– mondta.
Az albánok szakmai stábja a debreceniek több mérkőzésének felvételét is látta, és noha az elmúlt hetekben a szűkös keret miatt voltak nehézségeik, a tréner úgy érzi, sikerült kellőképpen felkészülniük.
“Mentálisan erősek vagyunk, készen állunk a feladatra” – tette hozzá.
A Kukësi csapatkapitánya, a koszovói válogatott Besar Musolli arról beszélt, hogy izgatottan várják az összecsapást, szeretnének olyan eredményt elérni, amely után esélyük maradhat a továbbjutásra.
Az albán együttest mintegy harminc szurkoló kísérte el a debreceni mérkőzésre, a visszavágón azonban – a csapatkapitány szerint – akár háromezer szurkoló is buzdíthatja majd a Kukësit, feltéve, ha a debreceni meccsen jó eredményt érnek el.