Két éve még csak négy csapat tudott nyereséget felmutatni a magyar első osztályban, tavaly viszont már csak a Diósgyőr volt veszteséges.
A napi.hu összesítéséből kiderül, hogy a tévés jogdíjakból közel 3 milliárd forintot ad át az MLSZ az első osztályú csapatoknak, de ennél is nagyobb bevételük származik a szponzori díjakból, melyeket többnyire az állami cégek (például MVM Paks, Szerencsejáték Zrt. vagy a Fővárosi Csatornázási Művek) állnak. Az élcsapatok pedig sokat profitálhatnak a társasági adó felajánlásokból.
Kisebb csoda viszont mégis történt: idén – a beszámolóját határidőre nem leadó Ferencváros nélkül – 932 millió forintos adózott eredményt ért el az idén induló 12 csapat. Miközben tavaly még 2,4 milliárd forintos veszteségük volt. Igaz, akkor a Békéscsaba Előre és a felcsúti Puskás Akadémia szerepelt az élvonalban; Tállai András államtitkár csapata, a Mezőkövesd, valamint a Gyirmót FC helyett.
Két éve viszont csak a Vasas, a Haladás, az idei bajnok Honvéd és a miniszterelnök hazai csapata, a Felcsút volt nyereséges:
CSAPAT | ÁRBEVÉTEL (2015) | ÁRBEVÉTEL (2016) | ÜZEMI EREDMÉNY (2015) | ÜZEMI EREDMÉNY (2016) | ADÓZOTT EREDMÉNY (2015) | ADÓZOTT EREDMÉNY (2016) |
Budapest Honvéd FC | 692,25 | 816,3 | 54,2 | 104,9 | 50,1 | 94,67 |
Videoton FC | 2044,6 | 3472,5 | -1256 | 148,8 | -1157,9 | 133,5 |
Vasas FC | 553,1 | 886,8 | -37,7 | 11,1 | 35,5 | 8,6 |
Ferencvárosi TC | 2178,3 | – | 66,3 | – | -196,3 | – |
Paksi FC | 436,1 | 594,2 | -35,6 | 66,2 | -10,8 | 63,2 |
Swietelsky Haladás | 858,7 | 1266,7 | 15 | 14 | 12,9 | 6,15 |
Újpest F | 565,4 | 337.2 | -543,2 | 44,4 | -619,4 | 30,3 |
DVSC-TEVA | 981,1 | 988.4 | -116.6 | -113.7 | -110.1 | 688.8 |
Mezőkövesd Zsóry FC | 179,1 | 501,5 | -93,7 | 99,4 | -92,6 | 98,3 |
Diósgyőri VTK | 624,9 | 1001,7 | -132,8 | -236,7 | -155,2 | -277,9 |
MTK Budapest FC | 709,1 | 1132,8 | -47,7 | 80,2 | -63,7 | 34,2 |
Gyirmót FC Győr | 356,5 | 739,8 | 9,7 | 70,3 | 4,5 | 59,1 |
2016-ban viszont csak a Diósgyőr (DVTK) volt egyedül veszteséges, 277,9 milliós mínusszal zártak. A még a mostani kiírást szinte végig kieső helyen töltő Gyirmót is majd’ 60 milliós bevételt termelt.
A DVSC-nek és a Videotonnak volt a legtöbb bevétele: előbbi 688,8 millió, utóbbi 133,5 millió forintot termelt. A Ferencváros ugyan nem adta le beszámolóját, de azután, hogy a 2015/16-os szezonban toronymagasan vezetve nyerte a bajnokságot, valamint még a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőjében is játszott, szinte biztosra vehető, hogy növelni tudta bevételeit.