A Debrecen 3-1-re győzött a sereghajtó Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában, szombaton.
A hajdúságiak két elveszített találkozó után nyertek ismét, a borsodi együttes pedig már kilenc mérkőzés óta nyeretlen. A szombati meccset mindkét csapat 10 játékossal fejezte be.
OTP Bank Liga, 11. forduló:
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-3 (0-2)
————————————-
Diósgyőr, 4654 néző, v: Andó-Szabó
gólszerzők: Novothny (57., 11-esből), illetve Holman (27.), Szakály P. (37.), Tőzsér (88.)
kiállítva: Tamás (87.), illetve Brkovic (59.)
sárga lap: Dausvili (59.), Novothny (60.), illetve Brkovic (19., 59.), Könyves (56.), Bobko (75.)
DVTK:
——
Rados – Eperjesi (Vela, a szünetben), Lázár P., Lipták, Tamás – Oláh, Dausvili, Delgado (Bognár, a szünetben), Elek – Makrai, Bacsa (Novothny, a szünetben)
DVSC:
—–
Danilovic – Jovanovic, Brkovic, Mészáros N., Bobko – Filip, Tőzsér – Szakály P., Holman (Mészáros K., 87.), Könyves (Nagy Z., 68.) – Horváth Zs. (Castillion, 68.)
Az első félidő első fele kiegyenlített játékot hozott, ezután azonban ellenfele fölé kerekedett a Debrecen, amely jobban futballozott, mint a hazai csapat, s 10 perc alatt kétszer is betalált a vendéglátók kapujába. A Diósgyőr a félidőig nem tudott válaszolni a hajdúságiak találataira, így a szünetben Horváth Ferenc vezetőedző mindhárom cserelehetőségét kihasználta.
Fordulás után nagy lendülettel folytatta a mérkőzést a hazai együttes, amely egy tizenegyesből hamar szépített, s ezt követően is lendületben maradt, ráadásul a DVSC megfogyatkozott, mivel Brkovicot a második sárga lapja után kiállította a játékvezető az 59. percben. A hajrához közeledve aztán alábbhagytak a DVTK-rohamok, miközben a vendégek emberhátrányban az eredmény megőrzésére törekedtek. Előbb azonban a hazaiak is megfogyatkoztak, majd a DVSC harmadik góljával végképp eldöntötte a mérkőzést.
OTP Bank Liga, 11. forduló:
Vasas-Mezőkövesd Zsóry FC 4-0
Paksi FC-MTK Budapest 0-0
Budapest Honvéd-Videoton FC 1-2
Swietelsky Haladás-Gyirmót FC 0-1
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-3
Ferencváros-Újpest FC 3-3
A tabella:
1. Vasas 11 7 1 3 16-7 22 pont
2. Videoton FC 11 6 2 3 24-12 20
3. Ferencváros 11 5 4 2 22-14 19
4. Swietelsky-Haladás 11 5 3 3 14-12 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17-10 17
6. Újpest FC 11 4 3 4 16-15 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5 15-17 14
8. MTK Budapest 11 3 4 4 5-11 13
9. Gyirmót FC 11 3 4 4 6-14 13
10. Paksi FC 11 2 5 4 9-12 11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5 11-19 10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7 11-23 8