A DVSC-TEVA saját nevelésű játékosa, Szécsi Márk 2014 februárjában került kölcsönbe a Kecskeméthez, ahol alapembernek számított, hiszen tizenkét NB I-es mérkőzésen lépett pályára a tavaszi szezonban.
A lila-fehér csapat nagyon szerette volna megtartani a fiatal támadót, aki azonban mégis Nyíregyházára igazolt, szintén kölcsönbe. Kezdetben ott is rendszeresen lehetőséget kapott, ám a Cegléd elleni Ligakupa-találkozón megsérült, emiatt a szezon hátralévő részében már nem léphetett pályára. A játékos télen visszatért a nevelőklubjához, és azóta eldőlt, hogy tavasszal ismét a Loki keretéhez fog tartozni. Szerencsére már felépült, így a hét elején csatlakozhatott is a csapathoz.
Interjú: dvsc.hu