A Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki részegen, a mórhalmi fürdő egyik medencéjében viselkedett a helyhez nem illő módon.
A vád szerint a vádlott 2024. június 30-án, a fürdő koktélozó medencéjében strandolt. Az elfogyasztott alkohol hatására agresszíven viselkedett, kiabált és trágár kifejezéseket használt a fürdő személyzetével szemben. Ennek során egy üres hűtőtáskát a pultos felé hajított, és feltépte az asztalra leragasztott menü lapot is. A férfi az erőszakos magatartásával csak a rendőrség kiérkezését követően hagyott fel.
A vádlottat a járási ügyészség garázdaság vétsége miatt állította bíróság elé.
Az ügyben tartott tárgyaláson a terheltet a Szegedi Járásbíróság a vád szerint bűnösnek mondta ki, és pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)
Fotó: Frank Yvette