2021. április 24-én, este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Debrecenben, a Benedek Mihály utcában lángol egy lakókocsi. A helyszíni szemle és a szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a tüzet szándékos gyújtogatás okozta.
A nyomozás adatai szerint T. Tamás és G. József miután megjelent a lakókocsiban, előzetes szóváltást követően megverték a sértettet, aki eszméletét vesztette. Az egyik gyanúsított meggyújtott egy törülközőt, amire társával együtt több éghető dolgot is ráraktak, majd elmenekültek a helyszínről. A súlyosan sérült sértettet és a lakókocsiban alvó két személyt az egyik ismerősük segítette ki a lángoló trailerből.
A rendőrök a feltételezett elkövetőket elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták. Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2021. április 27-én elrendelt.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.