A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a letartóztatást fenntartó határozatot. A 31 éves kecskeméti elkövetőt az ügyészség több bűncselekménnyel, köztük rablással és prostitúciót folytató személlyel való kitartatással elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntettével vádolja.
A férfi 2019 októberében és azt megelőző időszakban a nagykőrösi lakásotthonból megszökött, majd prostitúciós tevékenységet folytató fiatalkorú barátnőjével tartatta ki magát. A férfi barátnője szexuális szolgáltatást nyújtott egy férfinak Kecskemét külterületén. Miután a férfi a fiatal nőt autójával szállította, a vádlott személygépkocsijával keresztbe fordulva megállásra kényszerítette. A vádlott ezt követően egy baltanyéllel fenyegetve 10.000 forintot követelt a sértettől, aki a pénzt odaadta. A vádlott további pénzkövetelését azonban nem teljesítette, sikerült elhajtania a helyszínről.
A vádlott ezt megelőzően eltávolította a személygépkocsijáról annak forgalmi rendszámait, majd később visszaszerelte.
A Kecskeméti Törvényszék felülvizsgálta a férfi letartóztatásának indokoltságát és azt továbbra is fenntartotta. A végzéssel szemben a férfi jelentett be fellebbezést a kényszerintézkedés megszüntetése érdekében.
A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla osztotta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontját. Eszterint a kiszabható büntetés súlyosságára, valamint a vádlott többszörös, különös visszaesői minőségére figyelemmel a szökés, elrejtőzés illetve a bűnismétlés veszélye az eljárás jelen szakaszában is fennáll. A letartóztatás ezen okainak kiküszöbölésére a letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés nem alkalmas.
A letartóztatás tárgyában hozott döntés véglegessé vált.
A férfi büntetőjogi felelősségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.