A Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta egy férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint bosszúból gyújtogatott.
A megalapozott gyanú szerint a férfi lovászként dolgozott egy ceglédi vállalkozásnál, azonban a cég tulajdonosával többször is összeszólalkozott.
2021. augusztus 7-ről 8-ra virradó éjszaka a férfi nagyobb mennyiségű szeszes ital fogyasztott. Ezután a korábbi viták miatti haragjában, a gyanú szerint, felgyújtotta a munkáltatója ceglédi telephelyének szélén, mezőgazdasági területen tárolt széna és szalmabálákat.
A cselekmény után az elkövető, mintha mi sem történt volna, elment lefeküdni a munkások számára fenntartott szállásra.
A férfi magatartása folytán majdnem ezer bála égett el, amellyel közel kilencmillió forintos kárt okozott a vállalkozásnak.
Az elkövetőt a ceglédi rendőrök elfogták és jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A Ceglédi Járási Ügyészség a bűnismétlés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését.