A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai 2021. július 10-én 19 óra körül egy balatonfüredi ingatlannál intézkedtek, mivel onnan bejelentés érkezett egy házaspártól, akik szóváltásba keveredtek szomszédjukkal. Az igazoltatás során megállapították, hogy egy 26 éves helyi férfi munkagépével elállta a szomszédok ingatlanjához vezető utat. Ennek kapcsán a felek összeszólalkoztak, majd a fiatalember trágár szavak használata mellett lökdösni kezdte az egyik szomszédját. Ezt követően a férfi beült az úton álló munkagépébe, majd elindult vele a szomszéd és annak autója irányába úgy, hogy a szomszédnak félre kellett ugrania. A rendőri intézkedéskor kiderült az is, hogy a 26 éves férfi ittas állapotban vezette a munkagépet. Az egyenruhások az elkövetőt előállították, majd a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták. Ellene garázdaság vétség, járművezetés ittas állapotban vétség és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.
Kapcsolódó tartalmak
Floridai ingatlanok
Florida, Sarasota, 34237, 500 N JEFFERSON AVE - Sarasota belvárosában kis lakás saját terasszal
101 m2-es Lakás
124 900 $
Florida, Sarasota, 34231, 5655 Summer Side Ln Unit#33A - Első emeleti lakás akár rövid távra is
105 m2-es Lakás
139 900 $
Florida, Venice, 34285, 502 PINEBROOK CRES Unit#2 - Lakás rövid távra a Pinebrook Lake Club lakóparkban
116 m2-es Lakás
162 900 $
Florida, Venice, 34292, 13076 TIGERS EYE DR - Venice történelmi belvárosában csodaszép kétszintes lakás
153 m2-es Lakás
169 900 $
Florida, Bradenton, 34211, 17006 VARDON TER Unit#304 - Lakás a Lakewood National Golf Club-ban
121 m2-es Lakás
200 000 $
Florida, Bradenton, 34211, 13731 MESSINA LOOP - Új építésű lakás a golfpályán
161 m2-es Lakás
232 400 $