A kiskunhalasi rendőrök vádemelést javasolnak a vétkes sofőr ellen, akinek több szabálysértés miatt is felelnie kell.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott még 2021. január 14-én este Kiskunhalas belterületén egy 35 éves férfi. Kék színű autójával a Kossuth utca és az Erdei Ferenc tér kereszteződésébe hajtott be úgy, hogy balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget a szemből érkező, és egyenesen tovább haladni szándékozó Hondának.
A mélykúti lakos a forgalomirányító fényjelző készülék szabad jelzése alapján akart elkanyarodni, ám nem vette figyelembe azt, hogy a szemből jövő járműnek szintén zöld jelzése van. A két autó a kereszteződés közepén ütközött össze, mely során a piros színű Hondában utazó 53 éves nő súlyosan megsérült. A járművekben jelentős anyagi kár keletkezett. A férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt kihallgatták. Az eljárás során szabadlábon védekező férfi elismerte a felelősségét.
A helyszíni szemle során az is kiderült, hogy a hibázó sofőr több szabálysértés is elkövetett: érvényes vezetői engedélye nem volt, az autója – amelyet nem íratott a nevére – műszaki érvényessége lejárt, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást elmulasztotta megkötni, valamint a kocsi jobb első gumiabroncsa közlekedésre alkalmatlan volt. A gondatlan tulajdonos ellen az általa elkövetett szabálysértések miatt külön eljárás indult.
A büntetőügyben az egyenruhások a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségre.