A megalapozott gyanú szerint három férfi a származása miatt bántalmazott egy marokkói állampolgárt. Az ügyészség a támadók letartóztatását indítványozta, amit a bíróság elrendelt.
A megalapozott gyanú szerint egy 25, egy 24 és egy 20 éves férfi, valamint több, eddig ismeretlen társuk, 2020. december 20-án a délutáni órákban, a XIII. kerületben, az 1-es villamos Róbert Károly körút és Reitter Ferenc utca megállójában figyeltek fel a sértettre. Körbevettek a marokkói férfit, majd minden előzmény nélkül, kizárólag a származása miatt belekötöttek, először szidalmazták, majd bántalmazták.
A sértettnek az autós forgalom miatt csak második próbálkozásra sikerült elmenekülnie. A bántalmazás következtében testszerte könnyebb sérüléseket szenvedett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az elkövetés napján elfogták a 25 éves férfit – aki akkor letartóztatásba került -, két társát pedig 2021 júniusára azonosították. A rendőrség mindhármukat bántalmazással, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség megállapította, hogy a kiemelt tárgyi súlyú bűnügyben a most őrizetbe vett két gyanúsított esetében is csak a legszigorúbb kényszerintézkedés jöhet szóba, ezért a nyomozási bírónál indítványt tett a letartóztatásuk elrendelésére.
Az egyik gyanúsítottat a bíróság korábban, egy ugyanilyen cselekmény miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, a másik terhelttel szemben pedig szintén ugyanilyen cselekmény miatt jelenleg egy másik bűntetőeljárás is folyik.
A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és a két férfit letartóztatta.
A fotókat a rendőrség a helyszínen készítette.