A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül az egyik súlyos, míg a másik könnyű sérüléssel végződött – írja a police.hu.
A szolgálatot ellátó állomány tizenkettő személyt fogott el, ebből nyolc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök 18 személyt állítottak elő, ebből hét főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.