A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.
A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, akik közül két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök nyolc személyt állítottak elő, közülük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.