Emberölés miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 51 éves mohácsi férfi ellen.
A rendőrségre 2019. augusztus 13-án este érkezett bejelentés arról, hogy egy mohácsi asszony nem jelent meg az ismerősével megbeszélt találkozón, s ez korábban sosem fordult elő. A rendőrök a tűzoltók segítségével jutottak be a nő lakásába, ahol az egyik szobában megtalálták az asszony holttestét.
A helyszíni szemle során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta. Az orvosszakértői vélemény szerint a nő halálát egy tompa eszközzel okozott fejsérülés okozta.
A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd másnap délután egy pécsi panzióban elfogták a feltételezett elkövetőt, a sértett fiát és letartóztatását kezdeményezték