A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát egy kiskunhalasi férfival szemben, aki két alkalommal lopott egy csongrádi tanyából.
A férfi 2018. augusztus 2. és 8. között több alkalommal ment be az ingatlanba, ahonnan szivattyút, annak tartozékait, műanyag elosztókat, fém bilincseket és szőlőt vitt el.
A rendőrök az adatgyűjtés során jutottak el a kiskunhalasi férfihoz, aki egy a tanyához közeli favágáson dolgozott. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a cselekmény elkövetését.
Elmondta, hogy megszomjaztak társával, amikor a tanyára találtak, és onnan először csak vizet szereztek, illetve az ott talált szőlőből csemegéztek. Másnap már csak egyedül ment vissza. Átkutatta az ingatlant és amit értékesnek talált, elvitt. A tárgyakat az erdőben rejtette el, amiket a rendőrök megtaláltak.
A férfi ellen dolog erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Csongrádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.