A hajdúböszörményi rendőrök három lopott kerékpárt foglaltak le és adtak vissza tulajdonosaiknak.
A rendőrségre 2017. augusztus 15-én érkezett bejelentést arról, hogy Hajdúböszörményben elloptak két biciklit. A helyi körzeti megbízott az adatgyűjtés során beszerzett információk alapján azonosította a feltételezett elkövetőt.
A rendőrök megtalálták a 25 éves férfit, aki épp egy lopott kerékpárral közlekedett. Az egyenruhások kérdőre vonták N. Ferencet, aki beismerte a bűncselekmény elövetését, ezért őt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták.
A rendőrök lefoglalták az eltulajdonított kerékpárt, valamint további két lopott járművet is visszaadtak tulajdonosaiknak.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a bűnügyi őrizetbe vett helyi lakossal szemben.