Egy férfi tett bejelentést 2016. november 24-én 7 óra 17 perckor a rendőrségre arról, hogy szerepi családi házából elektromos fűrészt és horgászbotokat loptak el, valamint a fagyasztóból élelmiszert is elvittek.
A rendőrök adatgyűjtést végeztek és megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy helyi lakos gyanúsítható. A férfit a nyomozók még aznap 14 óra 10 perckor egy Szerep külterületén található tanyán találták meg, elfogták és előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.
A megalapozott gyanú szerint M. József 2016. októberben egy másik szerepi család ház udvaráról 30 baromfit tulajdonított el.
A nyomozók megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított horgászbotokat és az elektromos fűrészt.
A 45 éves férfi ellen a Püspökladányi Rendőrkapitányság őrizetbe vétele mellett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.