Semjén Zsolt a nem működő kórházi klímákról szóló kérdésre reagált az RTL Híradónak adott interjújában. Előbb jót nevetett, majd fontosnak nevezte a betegek életét.
„Természetesen fontos, hogy a kórházakban legyen klíma, és a klímáknak működni kell. Ezért van Takács államtitkár úr, hogy az egészségügyben működjenek a klímák”
– mondta a miniszterelnök-helyettes, miután jót nevetett a kérdésen.
Semjén ezután hangsúlyozta, hogy „a magyar betegek élete nagyon fontos dolog”, és az is, hogy az orvosok megfelelő körülmények között tudjanak dolgozni, hozzátéve: Pintér Sándor belügyminiszter és csapata ezen dolgozik.
Az interjú során abszurdnak nevezte a klímák állapotáról szóló kérdést, majd ironikusan megkérdezte: „Az ifjúkori verseimről nem akarnak kérdezni?”
Ezután az orosz-ukrán háború által felvetett kérdések fontosságáról kezdett beszélni, és így folytatta:
Ebben a háborúban meghalt egymillió ember, meghalt bárki is amiatt, hogy a klíma működött vagy nem működött?
Semjén többször hangsúlyozta, hogy a kórházi klímák kérdése „nagyon fontos”, és elmondta, hogy dolgoznak rajta. Szerinte óriási fejlődés van az egészségügyben, és Takács Péter „a szíve vérét locsolja ki” a jobb körülmények biztosítása érdekében.
Kásler Miklós Tusnádfürdőn azt mondta az RTL-nek, 30 éve ő is műtött 50 fokos műtőben. (Tehát azóta semmi javulás nem történt – sőt, sokkal rosszabb a helyzet – szerk. megj.)
Kapcsolódó: