Zivatarfelhő

Kiadós csapadékkal kecsegtet az érkező frontrendszer – mutatjuk, hol örülhetnek majd a gazdák

Ország

Igazi öntözést hozhat az a kiterjedt felhőzóna, ami pénteken ér hazánk fölé, de keleten már szerdától megnövekszik a csapadékhajlam-derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Azt írják, az első záporok, zivatarok már szerdán megérkezhetnek, nagyobb számban az Alföldön és a főváros környékén fordulhatnak elő. Ezek a záporok, zivatarok inkább még csak lokálisan hozhatnak jelentős mennyiségű csapadékot.

Péntekre virradóan délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik, ekkor már szinte az egész országban számítani kell esőre, záporokra, zivatarokra. A zivatarokat nem egy helyen felhőszakadás kísérheti.

Az ország nagy részén 10-20 milliméternyi csapadék hullhat le, de lesznek olyan tájak, ahol ennél kevesebb valószínű. Viszont ott, ahol több zivatar is áthalad, akár a 40 millimétert is meghaladhatja a napi csapadékösszeg.

Hogy milyen nagy szükség lenne már a kiadósabb csapadékra, azt a május 14-ei aszályhelyzet is mutatja:

Aszály 2024