Több meglepetéssel is készül Magyar Péter az április 6-ai tüntetésre – írta meg a Szabad Magyar Szó a hvg.hu cikke alapján.
Magyar Péter a hvg.hu-nak ma elmondta, a holnapi tüntetésen többek között ismerteti, hogy mi lesz majd a pártja neve, emellett bejelenti, hogy milyen néven fut az az egyesület, amit nemrég alapított és már a bírósági is bejegyezte, illetve egy pártalapítvány létrehozásának terveiről is beszél majd.
A Szabad Magyar Szó a hvg.hu cikke alapján azt írja, Magyar Péter mellett további négy személy mond majd beszédet.
A volt igazságügyi miniszter egykori férje egy háromszintű modellben képzeli el leendő politikai közösségét. A magot a párt és a hozzá később kapcsolódó pártalapítvány adná. A második szint a párttal együttműködő egyesület lenne, ami az anyagi-szellemi hátországot biztosítaná. A harmadik elem pedig egy lazábban szerveződő ernyőszervezet, a Talpra Magyarok Közössége volna.
Magyar Péter pártjával a június 9-ei önkormányzati és EP-választáson is indulna.
A szombati tüntetésen ígérete szerint egy bázisdemokratikus ajánlattal is előáll.
A leendő EP-listájára önéletrajzzal és Európa-vízióval lehet majd pályázni. A listát Magyar vezetheti, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint nem akar Brüsszelbe menni.
(szmsz.press, hvg.hu)
Fotó: MTI/Balogh Zoltán