Bár nemrég a Hír TV-n futó műsorában Bayer Zsolt utcai erődemonstráció szervezését indítványozta március 15-ére, úgy tűnik, nem lesz belőle semmi.
Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke ugyanis ma az RTL kérdésére közölte: idén március 15-ére nem terveznek Békemenetet.
Indoklása szerint azért nem, mert “célunk az 1848-as forradalom hőseire emlékezni, hálánkat leróni nemzetünk megmaradását szolgáló tetteikért. Emlékezünk az akkoriban velünk küzdő lengyel szabadságharcosokra, és elhelyezzük a hála koszorúit a részükre emelt emlékművek előtt”.
Csizmadia elmondta,
“a Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára fogjuk meghatározni”.
Március 15-én Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum előtt tart beszédet, vele egyidőben Magyar Péter, Varga Judit NER-kritikussá vált exférje is rendezvényt szervez az Andrássy útra: