Az évadnyitó vitorlásversennyel, valamint a tó megkoszorúzásával szombaton kezdetét vette a vitorlázók versenyidénye a Balatonon. A versenyre idén 235-en neveztek, a távot leggyorsabban a Team Kaáli teljesítette.
Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a verseny előtt mondott köszöntőjében Balatonfüredet a magyar vitorlázás fővárosának nevezte. A szövetség legfőbb céljának a Balatonon és más más hazai, valamint külföldi vizeken hajózó közösség összetartását jelölte meg. Kiemelte: oldaná a hobbi- és versenyvitorlázók közti vonalat, hiszen része a magyar vitorlás közösségnek a hobbivitorlázók közössége is.
Szólt a balatonfüredi Kékszalag Portról is, amelyet bárki felkereshet, és regisztráció után kajakok, kenuk, SUP-ok és vitorlás hajók bérlésére is van lehetőség.
Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere megjegyezte: az idei évet a térségben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program határozza meg. A polgármester a vitorlás szövetséget Balatonfüred stratégiai partnerének nevezte, akik évente több nemzetközi versenyt hoznak a városba, majd felhívta arra a figyelmet, hogy Balatonfüredről indul a Kékszalag tókerülő verseny is.
Az első ünnepélyes balatoni “vitorlafelhúzót” 1935 nyarán tartották, majd később alakult ki az a hagyomány, hogy meg is koszorúzzák a tavat.
A koszorút idén is a tó legrégebbi vitorlásáról, a 126 éves Kishamisról dobták a Balatonba.
A balatonfüredi évadnyitó nagyhajós versenyre idén 235-en neveztek, a délben rajtolt mezőnynek 17 óráig kell célba érnie, tehát a versenyzőknek öt óra alatt kell teljesíteniük a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot – jelezte honlapján a szövetség.
A szövetség honlapjának tájékoztatása szerint az évadnyitó verseny távját leggyorsabban, 42 perc 32 másodperces idővel a Virág Flóra kormányozta Team Kaáli teljesítette, második helyen a Vándor Róbert vezette RSM (44 perc 27 másodperc), míg a harmadikon a Kaiser Kristóf vezette Prospex-Delta (44 perc 57 másodperc) végzett.
Nyitókép: MTI/Filep István