A Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője arra szólította fel a kormányt, hogy az év végéig csökkentse nulla százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját.
Kálmán Olga szerdai, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Orán Viktor miniszterelnök “addig gyengítette a forintot, hogy a multik kedvébe járjon, addig halmozta az államadósságot és addig járatta csúcsra a kormányzati korrupciót”, hogy mára elvesztette az irányítást a forint és az infláció felett.
A gyenge forintnak és a magas élelmiszeráraknak a kormány a felelőse, ezért a kormánynak kell viselnie a következményeket is – jelentette ki a képviselő.