A momentumos Gelencsér Ferenc a parlament hétfői ülésén Kósa Lajos egy korábbi kijelentését idézte fel, miszerint a Fidesznek vannak ügynökei más pártokban.
Azt firtatta a kormánypárt képviselőknél, hogy normális működés ez egy demokráciában. Szerinte ez 1990-ig bevett gyakorlat volt, de a Fidesz többek között ez ellen jött létre, most viszont elárulta nemzedéke küldetését, a rendszerváltást.
Kitért arra, hogy a szakszolgálatoknál teljesen életszerű, hogy munkatársaik belépnek egyes szervezetekbe. Szerinte így ítélhették el Budaházy Györgyöt is, akinek egyik harcostársa beépített ügynök lehetett, és aki most lehet, hogy a parlamentben ül a Mi Hazánk soraiban.
Az ellenzéki politikus azt mondta, elhiszi, hogy “az egykori MSZMP-tagokból fiatal demokratává átvedlett urakban és hölgyekben” még él az ügynöknosztalgia – tette hozzá.
Szerinte ha igaz az az állítás, miszerint a kormánypártokon kívül mindenki más kommunista, akkor nem félnének nyilvánosságra hozni a kommunista rendszerben beszervezett és jelentést tevő ügynökök listáját.
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkár úgy értékelte az ellenzéki politikus felszólalását, hogy a Momentum útkeresésben van és beszélni akar róla. Szerinte viszonylag kacskaringós utat járt be az ellenzéki párt. Felidézte, hogy amikor Momentum 2017-ben megérkezett a politikába,
visszautasította az együttműködést az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel (DK). Azt mondta Momentum, leváltja a régi baloldalt, azzal semmiképpen sem fog össze, ehhez képest a parlamentbe csak Gyurcsány hátára felkapaszkodva tudtak bejutni
– összegzett az államtitkár.
Azt javasolta a Momentum elnökének, hogy időnként a hátra arcnak is ideje van, ha ki tudnak lépni a Gyurcsány-gyámság alól, akkor még van politikai jövőjük.
(MTI)