Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló köszönetet mondott minden magyar embernek, aki segítséget nyújtott vagy nyújt Ukrajnának és az onnan menekülni kényszerülőknek.
Köszönetet mondott a kormánynak is, a rendvédelmi szerveknek, az önkormányzatok állami és magánintézményeknek és az önkénteseknek. Rámutatott arra, hogy 104 napja folyik a véres háború, amelyben ártatlan civilek és hős katonák halnak meg. Sorolta azokat az ukrán művészeket, sportolókat, akik önként álltak be a seregbe, hogy védjék a hazájukat az agresszorral szemben. Felszólalása végén rövid csenddel emlékezett az áldozatokra. Ez alatt az Országgyűlés valamennyi képviselője néma felállással emlékezett.
Felszólalására Szijjártó Péter válaszolt. Azt mondta: Magyarország kormánya már a háború kirobbanása óta elítéli az Ukrajnát ért orosz katonai agressziót. “Kiálltunk és ki is állunk Ukrajna mellett, minden létező támogatást megadunk azoknak, akiknek a háború elől kell menekülniük” – jelentette ki. Eddig mintegy 740 ezren érkeztek Ukrajnából – ismertette. Az itt maradóknak iskoláztatást vagy munkát is biztosít az állam. Ez erkölcsi és jogi kötelességünk is – hangsúlyozta.
Elmondta azt is, hogy a kormány közreműködésével már kétezer tonnányi humanitárius adomány érkezett Ukrajnába Magyarországról, és “addig folytatjuk a segítségnyújtást, amíg arra szükség van”. Beszámolt a jövőbeli segítségnyújtásról is: a kormány vállalta egy iskola helyreállítását, 130 ukrán beteg gyermek speciális kórházi ellátását, sebesült katonák ápolását Magyarországon, de a kormány mobilházakat is küld Kárpátaljára a belső menekültek számára. Emellett ezer egyetemistának nyújt ösztöndíjat magyarországi egyetemekre.