A Párbeszéd elvárja a kormánytól, hogy tartsa be az Alkotmánybíróság határozatait – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője.
Tordai Bence hangsúlyozta, az Alkotmánybíróság az elmúlt tíz évben 13 esetben állapított meg a kormánnyal, illetve az Országgyűléssel szemben jogalkotói mulasztást.
A képviselő bejelentette, frakciója nevében olyan határozati javaslatot nyújt be, amelyben az Országgyűlés arra kötelezi a kabinetet, hogy adja be a szükséges törvénymódosításokat. Hozzátette, az esetek jelentős részében a parlament van mulasztásban, de csupa olyan törvényről van szó, amelynek a kormány volt az előterjesztője, ezért “joggal várhatjuk el”, hogy ezeket a mulasztásokat is a kormány pótolja.
A Párbeszéd azt várja el a kedden felálló kormánytól, hogy mind a 13 esetben tegye meg a szükséges lépéseket – közölte Tordai Bence.