Eddig három próbaalkalmat hirdetett meg az Oktatási Hivatal (OH), de eddig a diákok többségének egyik alkalommal sem sikerült belépniük a rendszerbe.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Telex kérdésére azt írta: terheléses támadás érte az informatikai rendszert, de a gyerekek a tavaszi szünetben gyakorolhatnak a felületen.
A gyerekeknek a TehetségKapu honlapon kellett volna egyéni azonosítókkal bejelentkezniük ezen a lapon, ez azonban nagyon sok helyen nem sikerült.
Április 5-én végül egy hibaüzenet jelent meg a honlapon, ami szerint
„A www.tehetsegkapu.hu honlap – karbantartás miatt – várhatóan 2022. április 7-én 13:00 órától lesz elérhető.”
Április 7-én az utolsó pillanatban fújták le a tesztet, az iskolaigazgatóknak írt üzenetében az Oktatási Hivatal technikai problémára hivatkozott. Április 12-re sem sikerült teljesen működőképes állapotba hozni a rendszert, aki belépéssel próbálkozott, nagy valószínűséggel ismét hibaüzenetbe ütközött. A délután folyamán később már voltak osztályok, akiknek sikerült a belépés.