A király című sorozat 10 epizódon keresztül meséli majd el a tragikus körülmények között elhunyt Zámbó Jimmy életét.
A film forgatása már el is kezdődött. Erről tanúskodik a Csepel Infón nemrégiben megjelent fotó, amelyen jól látszik, hogy a sorozat egyes jeleneteit a Rákóczi-kertben forgatják – írja a Blikk. Jimmy sokáig a XXI. kerületben élt: a csepeli otthonában hunyt el 2001 január 2-án és a helyi temetőben helyezték végső nyugalomra is.
Jimmy életéről forgatnak éppen filmet a csepeli görög katolikus templomnál a Rákóczi-kertben
– olvasható a Facebook-on.
A filmet az RTL Klub készíti, tavaly nagy felháborodást váltott ki Jimmy tesvérei körében, hogy őket teljes mértékben kihagyták a film előkészületeiből.