A közvélemény-kutatás eredménye szerint a Fidesz megnyerheti a dél-békési körzetet, de nem velem – fogalmaz közleményében Simonka György fideszes képviselő, aki még mindig szabadlábon van.
Én már tavaly év elején kértem, hogy ne nekem kelljen jelöltként indulnom a választáson, hisz akkor az elkövetkező kampány nem szólna másról, mint a folyamatban levő bírósági eljárásról. Ez sem a közösségünknek, sem a családomnak nem hiányzik. Egyébként a családom ultimátum elé is állított – írja Simonka.
https://debreceninap.hu/rendorseg/2021/08/13/ujabb-ugyben-emelt-vadat-az-ugyeszseg-simonka-gyorgy-orszaggyulesi-kepviselo-ellen/
A mai napon a választókerületünk grémiuma nem tudott dönteni, ezért az országos választmányra bízzuk a legrátermettebb személy kiválasztását.
Bár az én nevem is szerepel a jelöltek között – amit ezúton is tisztelettel megköszönök mindenkinek – mégis úgy döntöttem, hogy szeretnék megfelelni a családom és a pártom elvárásának, így nem jelöltetem magam. Ezzel is hozzá kívánok járulni egy békés átmenethez, egy egységes és erős Fidesz táborhoz, valamint egy markáns győzelemhez – fogalmaz a korrupciós ügyek miatt vádemelés alatt álló politikus.