2021 augusztus utolsó hétvégéjén két szabolcsi településen is falunapot tartottak, ahol hasonló cselekmények miatt került sor rendőri intézkedésre.
Péntek kora este egy általános iskola udvarán tartott rendezvényen a szolgálatban levő rendőr észlelte, hogy egy helyi férfi bántalmaz egy földön fekvő biztonsági őrt. A főtörzszászlós a cselekmény abbahagyására szólította fel a férfit, és megpróbálta megakadályozni a további bántalmazást, amikor a férfi 26 éves fia két kézzel megragadta a rendőr láthatósági mellényét, és azt letépve olyan erővel rántotta hátra, hogy az a rendőrt mozgásából kibillentette.
A nyomozó ügyészség elrendelte a rendőrre támadó fiatal férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki, és hétfőn a Kisvárdai Járásbíróság elé állította. A bíróság a vádlottat egy év szabadságvesztés büntetésre ítélte, amelynek végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette. A tárgyaló ügyész a vádlott terhére, súlyosításért jelentett be fellebbezést.
Szombaton egy másik község sportpályáján megrendezett falunapon, a rendőrök igazolásra szólítottak fel egy férfit, aki korábban ruházatánál fogva rángatta az egyik rendezvényt biztosító polgárőrt. Az eljárás alá vont férfi a felszólításnak nem tett eleget, és elfutott a helyszínről. A rendőrök hamar elfogták a menekülő férfit, aki miután utolérték, ököllel az egyik rendőr arca irányába ütött. A rendőr az ütés elől fejét elfordítva kitért, így az ütés a bal halántékát érte. A férfit földre vitték, de továbbra is ellenállt, még megbilincselését követően is kétszer megrúgta a másik intézkedő rendőrt, miközben fenyegető- becsmérlő kijelentéseket tett.
Az ügyészség elrendelte ezen elkövető őrizetét is, majd gyanúsítotti kihallgatása után indítványozta letartóztatása elrendelését, amelyet a Debreceni Járásbíróság egy hónapra elrendelt.