Halálos baleset történt szerdán Kecel és Soltvadkert között, az 54-es főúton. A Zsaruellátó közzétette, hogy ki volt az áldozat.
Niki, a fiatal rendőrnő a család furgonjával indult munkába a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségre, de már nem érkezett meg. A rendőrség szerint a két település között vezető úton a rendőrnő – eddig tisztázatlan okok miatt -, fékezés nélkül letért az útról és a jobb oldali árokba hajtott, ahol egy fának csapódott. A sofőrt sikerült kiszabadítani a roncsok fogságából, majd súlyos sérülésekkel a kecskeméti kórházba szállították, ahol azonban életét vesztette.
„Kedves Niki! Nehéz most megszólalni. Örülök, hogy megismerhettelek. Mindig vidám, vicces, életrevaló lányka voltál. Nem ez érdemelted meg. Emlékszem, mikor együtt megkezdtük a sulit, már akkor tudtam, hogy elválaszthatatlan barátság kezdődik. Szorítottunk érted, éjszakákat sírtunk át, próbáltam másra koncentrálni szolgálat teljesítés során, még ott is kitört belőlem a sírás. Hiányzol. Remélem Találkozunk még! Mától Te vagy a Mi Őrangyalunk! Barátnőid„
– búcsúznak tőle kollégái és barátai.