Antall Péter, az egykori miniszterelnük kisebbik fia rengeteg helyen járt az apjáról elnevezett tudásközpont vezetőjeként, ez pedig már a Miniszterelnökség szemét is bökni kezdte.
A Direkt 36 cikke szerint az alapítvány működését a Fidesz-kormány eddig 4 milliárd forintnyi közpénzzel támogatta meg, amelynek felhasználását eléggé nagyvonalúan kezelte a néhai miniszterelnök kisebbik fia.
Antall Péter fizetése jelenleg havi átlag bruttó 4 millió forint fölött van, eközben pedig millió forintokat utazott el kíséretével (többször a feleségével és annak ikertestvérével), közpénzből luxushotelekben szálltak meg.
A tudásközpont számos belső dokumentumához is hozzájutottak, ezek alapján derítették ki, hogy a járvány előtt évi 15-20 külföldi utazást bonyolított le Antall Péter a kollégáival, és többek között az ausztrál Ayers Rocknál (Uluru) is megszálltak egy drága hotelben. De jártak New Yorkban, Washingtonban, San Franciscoban, Las Vegasban is, tízmilliókat költve.
A cikk szerint Antall felesége igazgatóhelyettes az alapítványnál, ott dolgozik ikertestvére is. A feleség két vállalkozása is szerződésben áll az alapítvánnyal – írja a lap.
Hiába volt a bőkezű állami támogatás, 2016-ban volt olyan időszak, mikor folyószámlahitelből kellett a béreket fizetni, miközben egy háromfős delegáció skandináv körutat tett. 2018-ban a rendes évi támogatáson kívül még 250 milliót kaptak egy másik kormánypárti alapítványtól, hogy ne legyen szűkös a helyzet. Az alkalmazottak fizetése többször csúszott heteket az elmúlt években.
A lap megkereste a Miniszterelnökséget az üggyel kapcsolatban, amely úgy reagált, hogy vizsgálatot indítanak annak kiderítésére, hogy vajon az AJTK “hatékonyan és céljához méltó módon” használta-e fel a működésére kapott közpénzt.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.