Túl nagy meglepetés nem történt a vasárnapi bejelentéssel. Dobrev Klára, a DK EP-képviselője, nem mellesleg Gyurcsány Ferenc felesége lesz a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki előválasztáson.
Az élő videós bejelentkezésben Dobrev arról beszélt, hogy a kitalált ellenségek után megjött a kormány számára a valódi kihívás, a vírus, és pár hónap alatt kiderült a kormány gyenge és kormányzásképtelen. A magyar állam szerinte leépület és ez katasztrofális következményekkel jár, magyar emberek ezrei emiatt haltak meg. “Orbán azt hitte, hogy a bejáratott nagyotmondással ezt is le tudja győzni, de a vírus nem fogadott szót a kormánynak”.
“Készen állok arra, hogy legyőzzem Orbán Viktort és velejéig romlott rendszerét!” – mondta Dobrev Klára. Azt ígérte, akinek minimális köze is van a jelenlegi rendszer által elkövetett bűnökhöz, az a bíróságon fog ezért felelni.
Eddig az alábbi politikusok jelezték indulási szándékukat az ellenzéki előválasztáson:
Dobrev Klára (Demokratikus Koalíció)
Jakab Péter (Jobbik)
Fekete-Győr András (Momentum)
Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom)
Valószínűsíthető a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Pálinkás József (Új Világ Néppárt) indulása is.