Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatóinak 2021. évi közzétételi naptára, amely szerint a Hivatal jövőre összesen 181 gyorstájékoztatót ad ki havi, negyedéves, illetve éves gyakorisággal. A megjelenési dátumok a nemzetközi ajánlásokhoz, az adatgyűjtések eredményeinek feldolgozásához, valamint az Eurostat tájékoztatási naptárához igazodnak.
A KSH közzétette jövő évi gyorstájékoztatóinak naptárát honlapján. A gyorstájékoztatókban az évközi adatfelvételeken alapuló, első olyan rendelkezésre álló előzetes eredményeket publikálja a Hivatal, amelyek a nemzetgazdaság konjunktúramutatóit képviselik. Ez egyben elősegíti a felhasználók gyors információellátását és támogatja a megalapozott döntéshozatalt.
A naptár cím, illetve naptári nap szerinti csoportosításban tartalmazza a legfrissebb adatok közzétételét. A megjelenési dátumok a nemzetközi ajánlásokhoz, az adatgyűjtések eredményeinek feldolgozásához, valamint az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostat tájékoztatási naptárához igazodnak.
2021-ben összesen 181 gyorstájékoztató jelenik meg havi, negyedéves, illetve éves gyakorisággal.
A tájékoztatási naptár az alábbi linken érhető el: