Négy halálos baleset történt eddig a héten, az egyik két áldozatot is követelt.
A legsúlyosabb tragédia kedd délután történt Törökszentmiklós és Mezőtúr között.
A rendőrség információi szerint a 46-os számú főúton egy Mezőtúr irányából Törökszentmiklós felé közlekedő kisteherautó áttért a szemközti forgalmi sávba és ott frontálisan összeütközött egy Mezőtúr irányába tartó kisteherautóval. A baleset következtében két ember meghalt.
14 éves fiatal halt meg Hodászon
Hétfő este Hodászon villanyoszlopnak ütközött, majd kigyulladt egy autó, a balesetben egy 14 éves fiatal életét vesztette.
Két embert a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak, a gépkocsi 14 éves utasa azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Tömegbaleset és halál a 81-es úton
Több autó összeütközött hétfőn, kora délután a 81-es főúton Táplánypuszta térségében, a balesetben egy ember a helyszínen meghalt – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ruskáné Takács Anita, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy az ütközés után az egyik járműből egy ember kirepült, egy másik embert a győri hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével emeltek ki az autóból.
Frontális karambol Dabasnál
Dabas térségében – egyelőre tisztázatlan okból – frontálisan összeütközött egy személygépkocsi és egy tehergépjármű hétfőn reggel fél 7 körül. A személygépjárművet vezető 43 éves férfi a helyszínen meghalt.