Visszahívja parlamenti alelnöki tisztségéből Sneider Tamást a Jobbik, helyére Balczó Zoltánt jelölik. A frakcióelnökség hétfői döntéséről Szilágyi György, a párt szóvivője tájékoztatta a nap folyamán az MTI-t.
Közlése szerint a lépés “nem személyről, hanem feladatról szól”, hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb személyt állítani.
Emlékeztetett arra: a korábban az Európai Parlamentben is képviselőként dolgozó Balczó Zoltán volt már az országgyűlés alelnöke.
Hozzátette: Sneider Tamás olyan kiemelt terület felelős szakpolitikus a Jobbikban, mint a szociális ügyeké, ez a feladat pedig teljes embert kíván.
Sneider Tamás – aki 2014 óta volt a parlament alelnöke – az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben.