Elindult a Mabisz új, digitális kárbejelentője a kötelező gépjárműbiztosítások esetében

Ország

Elindult a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) új, digitális kárbejelentője, így keddtől egy esetleges baleset után az autósok már a mobiltelefonjukon is intézhetik a baleset után a kötelező gépjármű felelősség biztosítási (kgfb) károk bejelentését – mondta Pandurics Anett, a szövetség elnöke kedden Budapesten sajtóbeszélgetésén.

Jelezte: az e-kárbejentés egyenértékű a hagyományos, “kék-sárga” nyomtatványon történő bejelentéssel, de annál gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést tesz lehetővé.

Pandurics Anett elmondta: tavaly a biztosítási piac díjbevételei az előzetes számok alapján meghaladták az ezer milliárd forintot, ez is jelzi, hogy erőteljesen fejlődik a magyar gazdaság.

Rámutatott: a biztosítási piacot a vagyon- és a gépjármű-biztosítások húzzák, egyúttal az ügyfelek magasabb értékű biztosítási szerződéseket kötnek. Örvendetes az is, hogy egyre bővül a nyugdíjbiztosítások száma és volumene, már több mint 300 ezren kötöttek nyugdíjbiztosítást, havonta átlagosan 20 ezer forintot fizetnek be az ügyfelek a nyugdíjbiztosítási szerződések alapján.

Pandurics Anett elmondta: a legtöbb biztosító társaság számára idén a legfontosabb feladat, hogy a digitalizáció eredményeit hogyan tudják beépíteni a saját ügyviteli, kárrendezési folyamataikba. Közölte: az e-kárbejelentő a Mabisz és 13 tagbiztosító teljes összefogásával valósult meg, a potenciális felhasználók így többkörös előzetes beszélgetések, tesztek során fogalmazhatták meg véleményüket a készülő applikációval kapcsolatban.

Jelezte: ma még a biztosítók túlnyomó többségben papír formátumban fogadják a kárbejelentéseket a károsultaktól. A “kék-sárga” bejelentő fogalma minden autós számára ismert, de nem sokan tudják felidézni, hogy valójában mit is tartalmaz. A bejelentő hibás kitöltése akár azzal is járhat, hogy a baleset vétlen részese nem, vagy csak késéssel jut hozzá a kártérítés összegéhez – mondta a szövetség elnöke.

Rámutatott: az új, online applikáció gyorsabb kárbejelentési folyamatot tesz lehetővé a károsultaknak. Az alkalmazás könnyen használható szerkesztő modulja segítségével a felhasználók egyszerűen készíthetik el a baleseti ábrát. A baleset típusának kiválasztása, a helyszín GPS-es meghatározása, továbbá a szerződéses adatok QR-kódos bevitele, mind hozzájárulnak a gyors és egyszerű adatfelvételhez.

A Mabisz szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy a balesetet követően mindkét félnek jelentkeznie kell a saját biztosítójánál. Erre a károkozónak 5 nap áll rendelkezésére, a károsultnak pedig 30 napja van arra, hogy a károkozó biztosítójánál a saját kárigényét bejelentse. Az alkalmazás ezt is leegyszerűsíti, hiszen az adatok kitöltése után, ha minden érintett fél aláírta a bejelentőt, egy gombnyomással el tudják azt küldeni a helyszínről – jelezték a szakemberek.