Körülbelül harminc helyszínen tartottak országosan házkutatást a szerdai, szcientológus központot érintő akcióval összefüggésben. A rendőrség emberei mellett a NAV emberei is megjelentek napközben a Váci úton – értesült a 24.hu.
Úgy tudjuk, hogy csak a XIII. kerületi székházban három-négy úgynevezett „vallatószoba” volt és egy hazugságvizsgálóhoz hasonló eszköz is használhattak a tagjaik kikérdezése közben. Az eddigi információk szerint a hívekről feljegyzések készülhettek, adataikat rögzítették és eltárolták, illetve többeket közülük vélhetően meg is figyeltek.
A lap szerint a nyomozók dokumentumokat foglaltak le, illetve nemrégiben kartondobozokat és raklapokat vittek el a helyszínről.
Az ORFK annyit közölt:
Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során a KR NNI munkatársai 2017. október 18-án házkutatást tartanak a Szcientológia Egyház budapesti központjában.