A Szolnoki Törvényszék csütörtökre tűzte ki az első tárgyalási napot egy kegyetlen gyilkosság ügyében. Az elkövetőt előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és sikkasztással, illetve jármű önkényes elvételének bűntettével vádolják.
A 21 éves vádlott a szerencsejátékaihoz annak a boltnak a bevételeiből lopott el közel 900 ezer forintot, ahol dolgozott. Hogy a sikkasztás ne derüljön ki, különösen brutális módon ölte meg főnökét: elcsalta egy elhagyatott területre, több késszúrással végzett vele, majd kocsijával többször is áthajtott a haldokló férfin és sorsára hagyta. Menekülésekor magával vitte a férfinél talált további egymillió forintot is.
Az ügyben csütörtökön tartották volna meg az első tárgyalást, azonban az első tanú, a meggyilkolt munkaadó veje a vádlottak padján ülő vádlott mellett elhaladva hirtelen nyakon és állon rúgta a 21 éves férfit. A további bántalmazást a büntetés-végrehajtási dolgozók akadályozták meg.
A vádlottat súlyos sérülésekkel kórházba szállították, a tárgyalást elnapolták.