A 111 éves Apolló mozi 11 napján, január 25. és február 4. között a 2023-es év legjobb hazai mozifilmjei kapnak főszerepet. A 8. Magyar Filmszüret minden napján közönségtalálkozók várják a filmrajongókat, melyek során rengeteg érdekesség és műhelytitok tárul fel a magyar filmek világából mindez kedvezményes jegyárak mellett.
A Magyar Filmszüret az ország egyik legnagyobb hazai filmekkel foglalkozó debreceni filmfesztiválja. Műsorra kerülnek az idei legjobb filmek, mint például a Semmelweis – mely az év legnézettebb filmje volt közvetlenül az Oppenheimer és a Barbie mögött. A hagyományoknak megfelelően több film is a Filmszüreten debütál, így premier előtti vetítéseken láthatják először az országban a Lefkovicsék gyászolnak című filmet, továbbá a Keskeny út a boldogság felé, az Árni és a Nyersanyag című filmeket is együtt köszöntheti a közönség. A Filmszüreten mindenki megtalálja az őt megszólító sztorit, hiszen válogathat majd romantikus filmek (Szerelem lábujjhegyen), animációk (Műanyag égbolt, Kojot négy lelke), drámák (Hat hét, Magyarázat mindenre, Elfogy a levegő), vígjátékok (Cicaverzum), thrillerek (Mesterjátszma) és hősfilmek (Hadik) között.
A moziélmények mellett minden nap közönségtalálkozókon beszélgethetnek a látogatók az alkotókkal, rendezőkkel, színészekkel. A Filmszüret alatt – csak néhány ismert művészt említve – ezekben a napokban Debrecenben várja a lelkes nézőket Kerekes Vica és Nagy Zsolt; személyesen lesz jelen az Oscar-díjra nevezett animáció, a Kojot négy lelke című film rendezője Gauder Áron; Virsinszki Zoltán és Michl Júlia a Legénybúcsú sztárjai a rendezővel, Rózsa Gáborral együtt érkeznek közönségtalálkozóra; Ljasuk Dimitry természetes élőhelyét egy teljes napig az Apolló moziba helyezi át, ahol vetítésre kerül mindhárom Tisza-tavi filmje és minden film után beszélgetésekre várja a jelenlevőket; megismerheti a közönség Nagy Katica színésznőt, a Semmelweis női csillagát; Sopsits Árpád és Adonyi-Walsh Gáspár látogatása is várható.
Hagyománnyá vált a Magyar Filmszüret életében, hogy neves magyar alkotók vállalnak védnöki feladatokat, beállva a fesztivál mellé, ezáltal a magyar film népszerűsítése mögé is. A fesztivál idén két kiemelt vendége, védnöke Ljasuk Dimitry filmrendező, színész és természetvédő, továbbá Törőcsik Franciska színésznő.
A közönség 11 napon keresztül válogathat a nagyszerű filmekből, ráadásul kedvezményes jegyárakon. A kedvezményes jegyek 800 Ft-ért, a premier előtti vetítésekre pedig 1.600 Ft-ért lesznek elérhetőek az Apolló mozi weboldalán, melyek magában foglalják az adott filmhez kapcsolódó beszélgetésen történő részvételt.
A filmrajongókat január 25. és február 4. között, 11 napon keresztül várja a debreceni Apolló mozi nagyszerű moziélményekkel és fantasztikus beszélgetésekkel a 8. Magyar Filmszüreten.
PROGRAM
Január 25. csütörtök
16:00
Valami madarak (12)
magyar játékfilm, 90 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28924
18:30
Magyarázat mindenre (16)
magyar játékfilm, 151 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk Adonyi-Walsh Gáspár színész, a film főszereplője. A beszélgetés moderátora: Szénási Miklós író, újságíró.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28925
Január 26. péntek
16:30
Radics Béla, a megátkozott gitáros (16)
magyar életrajzi film, 100 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28926
19:00
Magasmentés (16)
magyar dráma, 109 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégeink Fésős András rendező, Takáts Andrea és Börcsök Olivér színészek. A beszélgetés moderátora Váradi Ferenc rádiós műsorvezető.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28927
Január 27. szombat
14:00
A Tisza nevében – Bővített változat (12)
magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2021
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk a film rendezője és a 8. Magyar Filmszüret védnöke, Ljasuk Dimitry. A beszélgetés moderátora: Szénási Miklós író, újságíró.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28928
16:00
Jóreménység sziget (12)
magyar kalandfilm, dráma, 128 perc, 2022
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk a film rendező-főszereplője és a 8. Magyar Filmszüret védnöke, Ljasuk Dimitry. A beszélgetés moderátora Váradi Ferenc rádiós műsorvezető.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28929
19:15
Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom (6)
magyar természetfilm, 85 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ: A vetítés után vendégünk a film főszereplője és a 8. Magyar Filmszüret védnöke, Ljasuk Dimitry. A beszélgetés moderátora: Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28930
Január 28. vasárnap
13:30
Látom, amit látsz (16)
magyar játékfilm, 102 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28931
15:45
Mellékszereplők (16)
magyar filmdráma, 110 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk Sopsits Árpád, a film rendezője. A beszélgetés moderátora: Váradi Ferenc rádiós műsorvezető.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28932
19:00
Cicaverzum (16)
magyar romantikus vígjáték, 91 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk a film főszereplője és a 8. Magyar Filmszüret védnöke, Törőcsik Franciska színésznő. A beszélgetés moderátora: Szénási Miklós író, újságíró.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28933
Január 29. hétfő
15:00
Hatalom (16)
szlovák-magyar politikai thriller, 88 perc, 2024
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28934
17:00
Mesterjátszma (16)
magyar thriller, dráma, 93 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28935
19:15
Lefkovicsék gyászolnak (12)
magyar filmdráma, 84 perc, 2024
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégeink az alkotók! A beszélgetés moderátora: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28936
Január 30. kedd
14:45
Az almafa virága (16)
magyar romantikus dráma, 110 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28937
17:00
Elfogy a levegő (12)
magyar filmdráma, 104 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28938
19:15
Keskeny út a boldogság felé (16)
magyar dokumentum-játékfilm, 83 perc, 2024
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégeink Oláh Kata rendező, Csukás Sándor operatőr, Marc Smolowitz producer. A beszélgetés moderátora: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28939
Január 31. szerda
14:45
Hadik (12)
magyar történelmi kalandfilm, 108 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28940
17:00
Nem halok meg (16)
magyar dokumentumfilm, 92 perc, 2024
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28941
19:00
Szerelem lábujjhegyen (12)
cseh-magyar romantikus vígjáték, 98 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk a film főszereplője, Kerekes Vica színésznő. A beszélgetés moderátora: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28942
Február 1. csütörtök
17:00
Hat hét (12)
magyar filmdráma, 95 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28943
19:00
Árni (16)
magyar filmdráma, 103 perc, 2024
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk Vermes Dorka rendező és más alkotók. A beszélgetés moderátora: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28944
Február 2. péntek
15:00
Háromezer számozott darab (18)
magyar dráma, 96 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28945
17:00
Az első kettő (16)
magyar romantikus film, 84 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28946
19:00
Legénybúcsú EXTRA (16)
magyar vígjáték, 102 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk Rózsa Gábor rendező, Virsinszki Zoltán és Michl Júlia színészek. A beszélgetés moderátora: Csorba István „Sunny” műsorvezető.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28947
Február 3. szombat
12:30
A nemzet aranyai (12)
magyar dokumentumfilm, 149 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28948
15:30
Semmelweis (12)
magyar életrajzi dráma, 127 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk Nagy Katica színésznő. A beszélgetés moderátora: Szénási Miklós író, újságíró.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28949
19:00
Éger (16)
magyar bűnügyi film, 116 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk Nagy Zsolt színész, a film főszereplője. A beszélgetés moderátora: Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28950
Február 4. vasárnap
13:15
Műanyag égbolt (16)
magyar animációs dráma, 110 perc, 2023
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28951
15:30
Kojot négy lelke (12)
magyar animációs film, 106 perc, 2023
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégünk Gauder Áron, a film rendezője. A beszélgetés moderátora: Váradi Ferenc rádiós műsorvezető.
Jegyek:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=28952
19:00
Nyersanyag (12)
magyar filmdráma, 108 perc, 2024
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ! A vetítés után vendégeink az alkotók! A beszélgetés moderátora: Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató.
Jegyek: