A debreceni slam poetry klub, a DebreSlam hatodik éve megszervezett nagyversenyének döntőjére, a DSPV FINÁLÉ-ra hívnak minden érdeklődőt.
Időpont: 2019. május 10. 18:30
(Kapunyitás: 18:00)
Helyszín: MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ (Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.)
Az április előválogatót követően 14 slammer áll a mikrofon mögé, hogy megmérettesse előadását a jelenlévők bíztatása mellett.
A döntőben részt vevő előadók között található kecskeméti, budapesti, nyíregyházi és – legnagyobb számban – természetesen debreceni slammer is.
A modern költészeti est tematikája kapcsolódik a MODEM aktuális, grandiózus kiállításához a Mániához. A versenyzők ezzel kapcsolatosan írják és adják elő szövegeiket.
Emellett a mánia és a textualitás határán mozogva, adózva a nézők és előadók könyvmániájának, a színpad képét és környezetét 500 darab könyvvel színesítik a szervezők.
A köteteket a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár bocsájtotta a slam poetry klub és a MODEM, mint helyszín rendelkezésére.
Az est a Bajnokok Éjszakája címet is viseli, mivel a rendezvény végén egy évre szólóan Debrecen Bajnokát avatják fel.
Sőt, két korábbi országos slam poetry bajnok is fellép vendégként, Győr slam bajnokával kiegészülve, akik a zsűriben is helyet foglalnak.
Az est zsűrijében ott ül:
- Basch Péter – a IV. és az V. Slam Poetry OB győztese
- Mészáros Péter – a VI. Slam Poetry OB győztese, a Szeged Slam főszervezője
- Galló Bence – a Győr Slam szervezője, többszörös Győr Slam klubgyőztes
- Szabó Dániel – a MODEM sajtóreferense