2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése–az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára-november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. A Debreceni Művelődési Központ a hagyományokhoz híven idén is méltó módon kíván megemlékezni az ünnepről a következő programsorozattal:
November 13., 11.00
Partnervárosunk, Balatonfüred felhívására 2018. november 13-án 11.00 órakor Dsida Jenő halálának 80. évfordulója alkalmából a költő Az én dalom című versét közösen szavalja több száz debreceni diák.
Köszöntőt mond: Komolay Szabolcs alpolgármester
Ünnepi beszédet mond: Szakács György református lelkipásztor
Közreműködnek: Újhelyi Kinga Jászai-Mari díjas színművésznő, Erdős-Tóth Fruzsina (ének) és Tóth Zsolt (gitár)
Helyszín: Debreceni Kistemplom (Csonkatemplom)
November 13., 10.00-12.00
„Nyelv, játék, vers”
Anyanyelvi kvízek, grafikai foglalkozás, versfa
11.00: Dsida Jenő-Az én dalom című versének szavalása a balatonfüredi diákokkal
Közreműködik Dánielfy Zsolt színművész
Helyszín: Csapókerti Közösségi Ház
November 13., 10.00
Anyanyelvi játszótér és kézműves alkotókuckó óvodásoknak
Közreműködik: az anzX Nefelejcs zenekar
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház mozi terem, Előtéri Galéria
November 13., 16.00–18.00
Játékos nyelvi hatpróba 2-4 fős csapatoknak a MacsiCafé-ban
Helyszín: Nagymacsi Közösségi Ház